

Tájékoztatás
a Nemzeti Földalapba tartozó, 10 ha térmértéket meg nem haladó
nagyságú földrészletek nyilvános pályáztatás, illetve árverés
mellőzésével történő értékesítéséről
Tájékoztatom, hogy a Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földügyi Központ (NFK, Szervezet) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (Nfatv.) 21. § (3a) bekezdés b) pontja alapján a - jelen tájékoztató végén található linkről letölthető - Hirdetményben megjelölt, Nemzeti Földalapba tartozó, 10 ha térmértéket meg nem haladó nagyságú földrészleteket nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével értékesíteni kívánja.
Az NFK a 2020. évben megkezdett földértékesítési program mintegy folytatásaként, 2022. őszén összesen több ezer darab, 10 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet majd meg eladásra, melynek első lépéseként az I. ütemben értékesíteni kívánt ingatlanok listája 2022. szeptember 7. napján került közzétételre az NFK honlapján.
A jelen hirdetményben az NFK további területeket kínál eladásra nyilvánosan, melyekre 30 napig lehet vételi ajánlatot tenni. Az agrártárca számára továbbra is fontos célkitűzés az osztatlan közös földtulajdon felszámolásának gyorsítása, amivel a magyar birtokpolitika több mint harminc éves adósságát kívánja orvosolni. Az előző földértékesítési programokhoz hasonlóan az eladásra kerülő földek az állami földvagyon-portfólió tisztítását is szolgálják, mivel a kis területű, jellemzően magántulajdonú területek közé ékelődő ingatlanok értékesítése is cél.
A meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, aki a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel. Az értékesítés elektronikus úton zajlik. Egy hektáros mérethatárig a földművesnek nem minősülő személyek is vásárolhatnak földet, és ilyen esetben az ingatlanok értékbecslésének költségét is az állam állja. Egy és tíz hektár közötti méretű földre, illetve tulajdoni hányadra pedig minden földműves ajánlatot tehet az NFK honlapjáról (https://nfk.gov.hu/) is elérhető Elektronikus Pályázati Rendszert (EPR, amely a következő elektronikus felületen érhető el: https://epr.nfk.gov.hu/) használva, az ügyfélkapus azonosítást követően.
A koronavírus-járvány és az orosz ukrán háború rávilágított arra, hogy az élelmiszer-ellátás stratégiai kérdés, aminek egyik alapja a termőföld. Az agráriumot érő kihívások ellenére magyar gazdák elkötelezett munkájának és szorgalmának köszönhetően minden nap friss és egészséges élelmiszer kerül a magyar családok asztalaira. Az agrártárca éppen ezért minden lehetséges eszközzel támogatja a termelők tevékenységét, aminek egyik alapvető eszköze a gazdálkodók igényeit figyelembe vevő birtokpolitikai intézkedések kialakítása.
A jelen eljárásban értékesítésre kerülő földek listája az NFK honlapján, valamint az EPR oldalon elérhető 2022. szeptember 30-tól.
A Ptk. 6:74. § (3) bekezdésére tekintettel az NFK felhívja a figyelmet, hogy a vételi ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejártáig felhívását bármelyik ingatlan tekintetében visszavonhatja.
Melléklet, melyet az alábbi hivatkozásra kattintva tölthet le: https://epr.nfk.gov.hu/newsletters/2022_09/Hirdetmény_2022. III. ütem.pdf
Nemzeti Földügyi Központ
1149 Budapest, Bosnyák tér 5.
www.nfk.gov.hu
Lakossági közlemény!
Tiszaújváros Város Önkormányzata és a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tájékoztatja a lakosságot, hogy 2022. szeptember 20-án 10 óra 00 perctől -12 óra 30 percig (kedd) Tiszaújváros területén a MOL PK Zrt. közreműködésével, a Katasztrófavédelem irányításával Külső Védelmi Terv gyakorlat végrehajtására kerül sor.
A gyakorlat célja, hogy gyakorlásra kerüljön azon szervek, szervezetek összehangolt tevékenysége, melyek egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén a lakosság védelmét biztosítják.
Ilyen esetben fontos feladat a lakosság időbeni tájékoztatása.
A lakosságnak a gyakorlattal kapcsolatban semmilyen teendője nincs.
Köszönjük megértésüket!
Tiszaújváros Város Önkormányzata
Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y
önkormányzati tulajdonú lakótelkek értékesítéséről
Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének döntése alapján a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal értékesítésre meghirdeti az önkormányzat tulajdonában lévő alábbi, Tiszaújváros, Kosztolányi Dezső és Tompa Mihály utcán található lakótelkeket:
|
Kosztolányi D. utcán lévő lakótelkek |
||||||
|
S.sz. |
hrsz |
Terület (nm) |
Házszám |
Nettó árverési alapár (Ft) |
Bruttó árverési alapár (Ft) |
Árverési biztosíték (Ft) |
|
1 |
1493/6 |
984 |
40 |
13 500 000 |
17 145 000 |
2.000.000 |
|
2 |
1493/14 |
700 |
56 |
9 600 000 |
12 192 000 |
|
|
3 |
1493/17 |
700 |
62 |
9 600 000 |
12 192 000 |
|
|
4 |
1493/18 |
700 |
64 |
9 100 000 |
11 557 000 |
|
|
Tompa M. utcán lévő lakótelkek |
||||||
|
S.sz. |
hrsz |
Terület (nm) |
Házszám |
Nettó árverési alapár (Ft) |
Bruttó árverési alapár (Ft) |
Árverési biztosíték (Ft) |
|
5 |
1493/32 |
774 |
43 |
10 100 000 |
12 827 000 |
2.000.000 |
|
6 |
1493/31 |
700 |
45 |
9 600 000 |
12 192 000 |
|
|
7 |
1493/30 |
700 |
47 |
9 600 000 |
12 192 000 |
|
|
8 |
1493/29 |
700 |
49 |
9 600 000 |
12 192 000 |
|
|
9 |
1493/28 |
700 |
51 |
9 600 000 |
12 192 000 |
|
|
10 |
1493/27 |
700 |
53 |
9 600 000 |
12 192 000 |
|
|
11 |
1493/26 |
700 |
55 |
9 600 000 |
12 192 000 |
|
|
12 |
1493/25 |
700 |
57 |
9 600 000 |
12 192 000 |
|
|
13 |
1493/24 |
700 |
59 |
9 600 000 |
12 192 000 |
|
|
14 |
1493/23 |
700 |
61 |
9 600 000 |
12 192 000 |
|
|
15 |
1493/22 |
700 |
63 |
9 600 000 |
12 192 000 |
|
|
16 |
1493/21 |
700 |
65 |
9 600 000 |
12 192 000 |
|
Az ingatlanok árverésen kerülnek értékesítésre a kihirdetett alapvételárról induló szabad licitálással. Licitálni a bruttó vételárra lehet.
A fizetendő árverési biztosíték összege 2.000.000 Ft.
Az árverésen való részvétel feltételei:
Jelentkezési lap és a tájékoztató beszerezhető: Az építési előírásokról, a telkek műszaki jellemzőiről készített részletes tájékoztató és annak mellékletét képező lényeges szerződési feltételek átvehetők Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal ügyfél tájékoztató irodában, valamint a Pénzügyi, Fejlesztési és Városüzemeltetési Osztályán, ügyintéző: Bazsó Gábor munkatárs (206. iroda), illetve innen letölthető.
Megtekintés: a Polgármesteri Hivatal képviselőjének jelenlétében a helyszínen (Tompa M. u. 43. szám) 2022. szeptember 30-án 12:00-13:00 óra között.
Jelentkezési lapok benyújtási és a biztosíték befizetésének határideje:
2022. október 4-én 12:00 óráig a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Pénzügyi, Fejlesztési és Városüzemeltetési Osztályán Bazsó Gábor munkatársnál (206. iroda).
Árverés ideje, helye:
2022. október 5-én 10:00 órakor a Polgármesteri Hivatal III. emeleti tárgyalójában (regisztráció a helyszínen 09.30-tól 09.50-ig).
Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
Jelentkezési lap, részletes tájékoztató
