

Számos lehetőséget kínál a Magyar Honvédség azoknak, akik hosszabb távon vagy akár ideiglenesen keresnek biztos megélhetést és stabil munkahelyet, melynek köszönhetően jelenleg is töretlen az érdeklődés a katonai pálya iránt.
A járványhelyzet hatására egyre több helyen találkozhatunk a Magyar Honvédség katonáival, akik alapfeladataik ellátása mellett a rendvédelmi szervek, illetve az egészségügyi dolgozók munkáját is segítik. Mindez azt is eredményezi, hogy az eddigieknél is több figyelem irányul rájuk, ezáltal magára a katonai pályára. Erről is beszélgettünk Nagy Géza őrnaggyal, a miskolci Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetőjével.
- Menyire érzékelhető a megnövekedett figyelem a toborzóiroda ügyfélforgalmán?
- Az iroda ügyfélforgalma évek óta magas, a régióból szolgálatot vállalók száma országosan is kiemelkedő, így inkább azt mondanám, hogy továbbra is töretlen a jelentkezési kedv a megyében. Többen úgy jönnek be hozzánk, hogy találkoztak kollégáinkkal a közterületen vagy egy egészségügyi intézményben, és megtetszett az a fegyelmezettség és elhivatottság, amellyel a munkájukat végzik.
- Mit tudnak számukra kínálni?
- A Magyar Honvédség sokrétű feladatkört lát el, így szinte bármilyen végzettséggel rendelkező és bármilyen élethelyzetben lévő embernek tud megoldást kínálni. A fiatalok továbbtanulhatnak nálunk, legyen szó akár az egyetemi szintű tisztképzésről, akár a tanfolyamrendszerű altisztképzésünkről. Akik azonnali munkalehetőséget keresnek, szerződéses szolgálatra jelentkezhetnek. Ilyenkor megvizsgáljuk a pályázó iskolai végzettségét, a kompetenciáit, felmérjük, hogy milyen szakterületen szeretne dolgozni, majd ezt összevetjük a honvédség alakulatainak igényeivel. Igyekszünk mindenki számára megtalálni a végzettségének, szaktudásának megfelelő munkakört.
- Kiket várnak elsősorban szerződéses szolgálatra?
- Szükségünk van az általános katonai feladatokat ellátó lövész, illetve felderítő katonákra, de keresünk „C” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőket, autószerelőket, műszaki szakembereket, szakácsokat, informatikusokat, jogászokat, és még hosszan lehetne sorolni a betölthető munkaköröket. Úgy szoktunk fogalmazni, ha valaki szeretne katona lenni, de nem tudja, hogy pontosan mi érdekli, jöjjön be hozzánk és biztosan tudunk számára megfelelő lehetőséget ajánlani.
- A járványhelyzetben többen a meglévő munkájuk vagy tanulmányaik mellett szeretnének segíteni, erre van lehetőségük?
- Igen, hiszen a 2012-ben megújított, és azóta folyamatos fejlesztés alatt álló tartalékos szolgálatnak pontosan ez az egyik célja. A tartalékos katonák időszakosan részt tudnak venni például határvédelmi vagy missziós feladatokban is, de sokan közülük jelenleg a kórházakban látnak el szolgálatot, illetve az aktív állomány munkáját segítik a laktanyákban. A tartalékos szolgálat speciális ága az állásukat ideiglenesen elvesztett embereknek kínál hat hónapos szolgálati lehetőséget, amelyből bármikor kiléphetnek, amennyiben rendeződik a helyzetük. Arra is szép számmal akad példa, hogy a tartalékos katonák karrierlehetőséget találnak nálunk és átjelentkeznek szerződéses szolgálatra.
- Ha valaki szeretne jelentkezni, vagy csak több információt szerezni, hogyan teheti ezt meg?
- Sok hasznos és érdekes információ található a www.iranyasereg.hu és a www.hadkiegeszites.hu oldalakon, valamint az az Irány a Sereg! Facebook oldalán. Személyes tájékoztatást Miskolc, Hatvanötösök útja 2 szám alatt, az idén 20 éve átadott toborzóirodában kaphatnak az érdeklődők, akik az 46/327-245-ös telefonszámon vagy a
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. szervezésében 2021. június 24-26. közötti időszakban légi kémiai szúnyogirtást végeznek Tiszaújváros belterületén (beleértve a Tiszaparti városrészt, a Tisza-szigetet és Tiszaszederkény városrészt) összesen 1000 ha-on.
A légi kémiai szúnyogirtás tervezett kezdési ideje: 19.30 óra
A légi kémiai szúnyogirtás tervezett befejezési ideje: 20.30 óra
A szúnyogirtó szer megnevezése: Deltasect Plus 1,2 ULV (0,135 % deltametrin+0,013 % természetes piretrin). Engedély száma: 47799-5/2020/JIF
A lakosság részére javasolt intézkedések:
A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külsőlevegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. szervezésében 2021. június 22-23. napokon, időjárás függvényében, földi meleg köd képzéses szúnyogirtást végeznek Tiszaújváros belterületén (beleértve a Tisza-parti városrészt, Tiszaszederkény városrészt és a Tisza-szigetet).
A földi meleg köd képzéses szúnyogirtás tervezett kezdési ideje: 20:00 óra, befejezési ideje: 24:00 óra
A szúnyogirtó szer megnevezése: Deltasect Plus 1,2 ULV (0,135 % deltametrin+0,013 % természetes piretrin).
A lakosság részére javasolt intézkedések:
A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külsőlevegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad. A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket.
TÁJÉKOZTATÓ FÖLDI KÉMIAI SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy Tiszaújváros területén földi kémiai módszerrel történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.
A kezelés pontos időpontja: 2021. június 25. napján, napnyugta utáni órákban.
Rossz idő esetén a védekezés 2021. június 26. vagy 27. napján, ugyanebben az időben kerül elvégzésre.
Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.
A készítmény a kijuttatott csekélymennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.
A lakosság részére javasolt intézkedések:
A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad. A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket.
Szerocor Konzorcium
HIRDETMÉNY
Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. szervezésében 2021. június 17-20-a közötti időszakban, az időjárás függvényében légi kémiai ULV szúnyoggyérítés kerül végrehajtásra Tiszaújváros belterületén, beleértve a Tisza-parti városrészt, Tiszaszederkény városrészt és a Tisza-szigetet hozzávetőleg 1000 ha területen.
Alkalmazott szer: Deltasect Plus 1,2 ULV
A szúnyogirtás tervezett kezdési ideje: 19.00 óra
A kezelés tervezett befejezési ideje: 20.30 óra
Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal